4.rész: Én vagyok a hibás...

 Ha két ember szereti egymást és ha az egyik öszinte a másikkal, a megbocsájtás is könnyebb.

~Harry~

 Úton Samy háza felé még azon gondolkoztam vajon mit vág majd a fejemhez, hogyan fog majd vissza utasitani ... De mikor becsengedtem hallottam vidán hangját és attol féltem nincs épp álapotban, tévedtem nagyon is. Úgy látszik rájött, hogy Mi összetartozunk. Reménykedtem bennne, hogy most nem csak egy durva tréfával akar lekoptatni mert remélem már megtanulta, hogy engem egyszerüen nem lehet lerázni ... enyire ismerhetne már. Mikor megkértem jöjön el velem ujra oda ahol legelsöre találkoztunk ... fura  volt, hogy azonnal igent mondott, mintha már várta vona, hogy jöjek ... Mikor a parkban sétáltunk rengeteget meséltem neki az X-faktorról, a fiúkról, a bandárol... Amig Én meséltem Ő figyelmesen végig halgatott néha elnevette magát a marhaságaimon de nagyon jól éreztük magunkat.... na jó nem annyira jól mint rég, de jól. Mesélésemet az szakította félbe, hogy megérkeztünk arra a helyre ahova eredetileg indultunk... a padhoz ahol legelsöre láttam meg Őt. Csodás emlékek keztek el bennem kavarogni ... jó volt ujra vissza menni az idöben föleg Vele együtt. Amikor megládtam az elöttem megtorpano lányt ahogy a padot szemléli keztem félni talán mégsem volt jó ötlet idehozni Őt. Majd lassan elindult a pad fele és hejet foglalt azon, a jobb kezét a padra hejezte és lassan végigsimította azt, majd feltette azt a kérdést ami már várható volt ...
-Emlákszel a napra amikor megismerkettünk ?- kérdezte halkan de a kezét és a tekintetét le sem vedte a padról.
Lassan odalépkedtem mellé, majd válaszoltam kérdésére.
-Nem lehetett elfelejteni, amikor megláttalak a kis pöttyos szoknyádba meg a kis masnival a hajadban, kis kosaraddal ,benne pár szál virággal. Akartam, de nem tudtam elfelejteni, azonnal beloptad magad a szivembe.-mondtam egy mosollyal az arcomon, majdleültem mellé. Egy pillanatig láttam rjta, hogy elöntik az emlékek, de mire megfejthettem volna öket szorosan átölelt, amit nagyon élveztem ... régota várok arra hogy a karjaimba tarthassam es most ujra it van velem ... De nem hagyta, hogy sokáig élvezzem ugyanis a nevemen halkan felsohajtot és eltolt magától és fojtatta mondandoját ...
-El kel modnanom neked valamit és ha utána is azt akarod , hogy  veled mennyek Londonba akkor el megyek veled mert neked is jár második esély, de ha nem akkor is tud, hogy SZERETLEK és sajnálom...-végig figyeltem, hogy mit mond, de semit nem fogott fel az agyam csak azt, hogy szeret. Ezért megkértem ismételje meg annak ellenére, hogy láttam rajta nem szivesen mongya ki ezeket a szavakat , de ezuttal eljutott az agyamig az, hogy mit is mond nekem.
-Szoval szeretsz engem?
-Persze, de most mást akarok mondani...-mondta egy halvánz mosollyal az arcán. 
-Más nekem nem számit.
-De ez fog.
-Samy nem érdekel... jelen pillanatban nincs semmi ami miat meg tudnék rád haragudni, szoval ne is probálkoz.
-De ... kérlek el kel mondanom...-mondta erosködve, nem változott, még mindig nem tudom lebeszélni semmiröl.
-Jó halgatlak.
-Tudod miért nem haragszok most Rád?- várta egyértelmü reagálásom, egy fejrázást, majd fojtatta-azért mert ez nem a te hibád hanem az enyém. Én miattam volt ez az egész . Én adtam Dave-nak szándékosan azt az erős drogot és igen tudtam, hogy mi lesz a következménye, de hidd el megvolt rá az okom. Előtte való éjszaka megeröszakolt es...-elcsuklott a hangja, de fojtatta nem akarta, hogy kozbeszoljak de nem is tudtam volna lefagytam.-megzsarolt ha elmondom neked vagy bárkinek megöl. Ezért tettem amit tettem. És egyáltalán nem bántam meg, inkább Ő haljon meg mint Én... -fejezte be és várta a reagciomat, amit egy tiz perc után megis kapott.
-Egyet értek, hogy megérdemelte és inkább Ő mint Te, de miért nem szoltál?-tettem fel egy ujabb hülye kérdést.
-Mert megölt volna és ahogy téged ismerlek azonnal nekiugrodtál volna és ha nem vered halotra akkor Ő megteszi velem.-felelt már már idegesen.
-Samy és Én most miért haragugyak rád? Csak magadat védted.-mondtam egy részemről logikus választ és átöleltem mert láttam, hogy már a konnyeit probálja visszafojtani. Ahogy átöleltem azonnal hallottam halk szipogásait. 
-Hééé miért sírsz, ha nem bántad meg?
-Mert még mostsem hiszem el hogy it vagy velem .-mondta csendesen mire álánál fogva felemeltem fejét és reagáltam válaszára.
-Itt vagyok és sosem megyek el csak ha velem jösz?-mosojottam, majd közelitettem ajkaimmal ajkaji felé. Megcsokoltam.Annyira vártam már, hogy ezt ujra megtehessem, de nekem túl rövid volt nem tudtam sokáig élvezni Samy puha ajkait.
-Akkor mehetünk, magam mögött akarom hagyni az uncsi eletemet és Veled akarok lenni , csak Veled. -suttohta az utolso szavakat a fülembe. 
-Jó elviszlek magammal Londonba, de elöször bemutatnék neked valakit .-válaszoltam büszkén, majd megragadtam a kezét . Lassan elkezdett az eső is esni igy már futva siettünk az Én és a Lou házába. Mikor benyitottunk Lou-t seholsem láttuk ezért kiabálni keztem amire sinte azonnal reagált.
-Louis megjöttünk!!!
-Hogy érted, hogy meg jötte...-elakatt a szava amikor meglátta Samy-t , azt hittem leesik a lépcsöröl... elöször szorakoztatonak találtam Lou arckifejezését de öt perc után már idegezitett... remélem nem hajt rá mert megölöm az az én szokásom...